2009. december 9., szerda

Mézeskalács vonat




Kicsi fiam most él-hal a vonatokért, ezért készítettem ezt el neki. Sablont hozzá a neten találtam itt. Az összeállítás módja pedig itt található. Az eredeti díszítés egyáltalán nem tetszett, így inkább mentem a saját fejem után. Az utolsó kocsiba két mézeskalács figurát is tettem, egyik a fiamat, másik a közös vonatozásokra emlékezve kis barátnőjét hivatott megtestesíteni. Persze a mozdonynak is lett mézeskalács vezetője.

A kerekekből érdemes pár darabbal többet kisütni, jól jöhet, ha esetleg túl vékonyra sikerülnek és a mozdonyban nem töltik ki teljesen az űrt. A mézeskalács tészta ugyanaz a tészta, ami a korábbi adventi naptáramé volt, ugyanúgy lekentem tojásfehérjével hogy fényesebb legyen, és ugyanúgy tovább sütöttem, hogy szép mély barna színt kapjon.

Kicsit időigényes összeállítani a vonatot, hiszen 55 darabból áll és ezen kívül még plusz kekszekkel is kell dolgozni, amikkel az egyes kocsik falát erősíthetjük meg. Ha lett volna több időm, biztosan szebb és jobb vonat sült volna ki a dologból, de a hibák ellenére is nagy örömet okozott az ifjúságnak, ezért mindenképp megérte babrálni vele.

5 megjegyzés:

  1. Megtaláltam a vonatot. Ez gyönyörű, mint valami mesebeli kis jármű :)
    A gyerkőceid is szerencsések :)

    Ezt a tésztát lehet sima kis figurákhoz alkalmazni?

    VálaszTörlés
  2. Afriel,
    Csak akkor használd ezt a tésztát, ha dísznek, dekorációnak kell, mert ennek az a lényege, hogy keményre sül. Lehet kis, vagy akármilyen nagyságú figurákhoz is használni, mindaddig amíg nem akarod megenni őket. Étkezési célra más tészta kell.

    VálaszTörlés
  3. Úgy látszik, hogy a kemény tészta megy nekem, mert eredetileg ehető mézeskalácsot szerettünk volna sütni, de azóta sem puhult meg. (mint a beton)
    Azért a gyereksereg szörpibe és tejbe mártogatva nagyrészt elfogyasztotta, többivel meg játszik Blani.
    Egy ilyen műnek azért nem mernék nekiállni.

    Két hét múlva itt alszanak az unokahúgaim és szeretnénk valamit együtt sütni. Volna esetleg valami javaslatod? (olyasmi, ami nem túl macerás, de a gyerekek szeretik, ja és az én bénázásom se rontja el)

    VálaszTörlés
  4. Voltak már azóta a gyerekek? Lehet hogy már el is késtem, de ilyenek jutottak az eszembe, hogy pogácsa, répa torta (valójában nem torta), muffin, madártej, mákos guba, lekváros fánk, pudingos piskóta, piskóta tekercs, attól függ mennyi időt akartok pepecselni. Ja meg Anyukád kókuszgolyója! Mákos gubát lehet hogy csinálok én is hamarosan, a gyerekek könnyen tudnák mártogatni a kifliket, meg mákba forgatni...

    VálaszTörlés
  5. Igen, már volt egy muffinsütés. Jövő héten ismét lesz. Robi kártyázik péntekenként, úgyhogy én meg gyerekpartit rendezek. Ezek jó ötletek. Mákos guba mondjuk nálunk majdnem minden héten van, mert Blani imádja és mindig azt kér. Köszönöm szépen a tippeket :)A répa torta? ?

    VálaszTörlés

Szólj hozzá!

Lisztes ropogós   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP