A clafoutis valami hihetetlenül finom sütemény!!! Egy francia sodószerűség, ami sütőben sül cseresznyével gazdagítva. Az igazi clafouti rajongók ragaszkodnak ahhoz, hogy a töltelék gyümölcs cseresznye legyen, méghozzá magozatlan cseresznye. Ugyanis a mag szerintük csodálatos ízeket ereszt ki magából sülés közben és ezeket az ízeket a magozott változat csak visszafogott mértékben tartalmazza. A másik rögeszme ezzel kapcsolatban, hogy ha nem cseresznye, hanem valamilyen más gyümölcs van a clafoutisban -mondjuk szilva, alma, áfonya, stb.-, akkor az már nem is clafoutis, hanem flognarde. Szóval, ha szigorúan veszem ezeket, akkor én epres, áfonyás flognarde-t ettem az étteremben, de őszintén szólva ez akkor nem érdekelt, mert ez a sütemény így is, úgy is mennyei volt. El is határoztam, hogy meg fogom sütni, és ha már elég receptet kipróbáltam és rátaláltam a számomra igazira, közzé fogom tenni.
Nemrég aztán kisült az igazi! Volt itthon egy csomó szeder, amit a fiamnak vettem, de nem ette meg. Ahogy nézegettem a mennyiséget, pont egy tálnyinak láttam, úgyhogy bekevertem a Clafoutis tésztát és már öntöttem is nyakon a bogyókat, hagy fulladozzanak az édes szószban. Aztán zsupsz a sütőbe.
Klassz nedvek sültek ki a szederszemekből, mert a süti finom lett, puha, nedves, édes és fanyar. Érdekes, hogy ezt az édességet tényleg csak langyosan lehet enni. Melegen, hidegen és langyosan is megkóstoltam és valóban, utóbbi formában fantasztikus ízek szabadultak fel. Csak így szabad enni. Elhatároztam, hogy legközelebb majd nem leszek ilyen pogány és rendes magozatlan cseresznyével csinálom. De arra még picit várni kellett, egészen mostanáig. Íme:
A receptet a Larousse Gastronomique-ból vettem.
